Engem így köpött ki ez a világ,
Így lettem az, ki ma még lehetek.
Hiába szép szó, nem hagyok alább,
Tervekbe szövök, gyöngyöző képeket.

Fáradó alkonyok verejték ízét
Szüntelen érzem, s ízlelem,
Hogy mondhatnám el szavakkal én,
Mit tehet velem ez a szerelem?!

Falnak dőlve, inogva, de állva
Gondolok rád, arcod fel-feldereng
S csókokat küldenek fájó ajakra,
Az égből lenéző emberek.

Most nem érdekel, ki mit hisz,
Talán még te sem tudhatod biztosan,
Mit érez minden verténél e szív,
S meddig ütne érted boldogan.
 

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.